A napégés házi praktikái

A legjobb védekezés ellenére is előfordulhat, hogy napfürdőzés közben a bőrünk leég és kivörösödik.

Ebben a blogbejegyzésben 5 olyan házi praktikát mutatunk be, amellyel a baj, a napégés bekövetkezte után a népi hagyomány szerint enyhíteni tudjuk a fájdalmakat vagy a rákvörös árnyalatot. Annyira komolyan vettük a munkát, hogy nem csak összegyűjtöttük az öt házi módszert, amellyel enyhíthetjük a szenvedésünket, ha már lesültünk, hanem ki is próbáltuk, természetesen szikrázó napsütésben, hetekkel ezelőtt. Így tovább tudjuk adni a tapasztalatainkat is.

Tejföl

A sokak által ismert és talán már kipróbált egyik ősi, klasszikus „gyógymód” a napégésre a tejföl. Nagymamáink első kézből a tejfölt ajánlják, hiszen előszeretettel alkalmazták ők is, mint hűsítő pakolást. A módszer hatásossága mellett szól, hogy a földeken dolgozó parasztok leégett hátának biztos enyhülést hozott.

Alkalmazása:

Az égett bőrfelületre tegyünk egyenletesen elosztva, mindenhova tejfölt. Ezután egy tiszta, nem keményített lepedőbe tekerjük be magunkat, és hagyjuk hatni a pakolást. Amikor érezzük, hogy a tejföl átmelegedett mossuk le, de figyeljünk a vízhőmérsékletére, ne legyen meleg. Ha szükséges, akkor ismételjük meg a folyamatot.

Tapasztalatunk:

A napégés házi praktikái - tejfölA tejfölös leégés elleni módszer gyors segítséget nyújthat, ha közvetlenül a hűtőből kivett tejfölt használjuk. Nyugtatja, hűti a bőrt, sőt a vízhiányos, kiszáradt bőrfelületet még hidratálja is. A pakolás alkalmazásakor észleltük, hogy a tejföl magas zsírtartalma miatt a bőrünk kevésbé jutott levegőhöz, és a pakolás lemosásakor többször is le kellett zuhanyoztatni a tejfölös bőrfelületet, mivel az odaszáradt. Viszont az égő, feszítő érzés enyhülni látszódott. Tehát kimondhatjuk, hogy a tejföl hűsítő hatása miatt átmeneti enyhülést nyújthat a felhevült testnek, de a hatása gyorsan elillan. Véleményünk szerint, csak akkor alkalmazzunk tejfölt, ha más nincs kéznél és a bolti tejföl helyett a régi, nagyanyáink által is használt eredeti tejföl biztos hatásosabb.

Hűtőfürdő

A napégéssel gyakran együtt járhat a hőemelkedés, vagy netán a láz is. A magas láznál is végtagborogatást vagy hűtőfürdőt alkalmazunk, így ez a módszer a napégésnél is beválhat. A hideg vizes borogatás, mint tudjuk, segít a gyulladás lehúzásában, így kipróbáltuk ezt a módszert is. Az égett bőrfelületen átmeneti vízhiány keletkezik, így a gyógyulást felgyorsíthatjuk annak hidratálásával is.

Alkalmazása:

Ha testünket nagyobb felületét égette meg a nap, akkor a rövid ideig tartó, teljes fürdő vétele ajánlott. A víz legyen hűvös, de ne túl hideg, hiszen nem az a cél, hogy felfázzunk. A fürdővízbe a hatás fokozása érdekében tehetünk kamilla-, körömvirág- vagy levendulateát. Sokan a kádvízhez egy jó adag szódabikarbónát vagy egy fél csésze zablisztet is hozzáadnak.  Azonban, ha annyira megégett a bőrünk, hogy sem a fürdőt, sem a zuhanyt nem bírjuk ki, akkor éjszakára jeges pakolás ajánlott. Nem kell mást tennünk, mint összetörni a jeget és nejlonzacskóba raknunk. A zacskót bugyoláljuk bele egy pamut trikóba, pólóba és helyezzük azokra a területekre, amelyek különösen fájdalmasak.

Tapasztalatunk:

A napégés házi praktikái - hűtőfürdőA hűtőfürdő nem csak akkor esik jól az embernek, ha a teste nagyobb felületen megégett, mivel az egész napos fülledt meleg hatásától is megszabadulhatunk egy rövid időre. Ehhez a módszerhez semmi másra nincs szükségünk, mint sima, hideg vízre.

Zuhanyzás közben csak arra kellett ügyelni, hogy a vizet lehetőleg úgy engedjük a bőrünkre, hogy ne legyen fájdalmas a bőr és a zuhanyrózsa közti nagy távolság miatt. Ugyanis a vízcseppek lecsapódása kellemetlen érzést válthat ki, ha a vízcseppek olyan erővel érnek a bőrünkhöz. Lassan mindig hidegebbre állítottuk a víz hőmérsékletét, egészen addig, amíg a testünk le nem hűlt. Ügyeltünk arra, hogy semmiképp se haladjuk meg a 10 percet a zuhany alatt, hiszen nem a fel-, megfázás volt a célunk. Gyorsan éreztük a hűsítő hatást és azt is, hogy a bőrünk egyre jobban megnyugszik. Kimondhatjuk tehát, hogy a hűtőfürdő, a hideg borogatás hűsíti a megviselt bőrt és, ha nincs más otthon, hideg víz mindig lesz a csapban. (Kerüljük a klóros vizet!)

Sör

Sokan ajánlják a sört a leégések, a napégés okozta kellemetlenségekre, természetesen nem belsőleg alkalmazva. A sörben olyan enzimek és vitaminok találhatóak, melyek megelőzik a napégést, sőt az esetleges leégés után is nyugtatják a bőrt. Viszont lehet, hogy nem égsz le, ha sörrel bekent testtel veszel napfürdőt, viszont a sör által nem leszel az UV-A és az UV-B sugarak ellen védve, hiszen nem tartalmaz semmilyen káros sugarak elleni szűrőt.

Alkalmazása:

Egyszerűen csak kenjük be az érintett bőrterületet és élvezzük jótékony hatásának eredményét. A hideg sör enyhíti a fájdalmakat és a gyulladást, hiszen hűvös tulajdonságának köszönhetően nyugtatja az égett bőrfelületet.

Tapasztalatunk:

A napégés házi praktikái - sörNapozás előtt bekentük a bőrünket sörrel, majd kifeküdtünk a napra. Azt tapasztaltuk, hogy a bekent bőrterület kissé kiszáradt. Ennek a sör alkoholtartalma lehet az oka, így napozáskor nem igazán állja meg a helyét ez a módszer. Másik észrevételünk, hogy a sörös pakolás miatt a bőrünknek kellemetlen illata lett, ami vonzotta a rovarokat.

Egy jó tanács, hogy a naptejet még véletlenül se helyettesítsük sörrel! Nem egy olcsó megoldás és nem igazán hatásos napégé ellen, maximum a hűvös érzet enyhíti az égető érzést, de ezt a hatást sima vízzel is el tudjuk érni.

Ecet

A megégett bőrre az ecetborogatás azért is jó, mert az ecetsav nyugtató hatással van rá. Emellett még hidratálja is a kiszáradt bőrfelületet és a napégés helyét, sőt kisebb annak az esélye, hogy a bőr lehámlik, levedlik. Azonban az ecetes megoldás nem minden esetben használ, mivel a bőrön kiütések, hólyagok keletkezhetnek, ilyenkor forduljunk orvoshoz, mert az égés sokkal súlyosabb, mint gondolná.

Alkalmazása:

Itassunk át egy vattapamacsot ecettel vagy almaecettel és finoman nyomkodjuk oda az égő, fájó részhez. Ezt annyiszor ismételjük meg egy nap, amennyiszer csak jól esik. Az ecet nagyban segíti a sebgyógyulást, ráadásul még a fertőzésektől is megvéd.

Tapasztalatunk:

A napégés házi praktikái - almaecetAz égett bőrfelület, a napégés kevésbé feszült azután, hogy az ecettel átitatott vattapamaccsal finoman bekentük. Naponta többször is megismételtük a folyamatot és 2-3 nap után észleltük, hogy a hámlás mértéke csökkent. Az ecetes borogatás után jobban éreztük magunkat, azonban a kissé szúrós illat kellemetlen. Az ecet mellett szól még, hogy olcsó, természetes és hatékony is. Mindenesetre az ecetet tartsuk olyan helyen, ahol a gyermekek vagy háziállatok nem férhetnek hozzá.

Kamilla

Egy csészényi erős kamillateából olyan testpermetet készíthetünk, amely nyugtatja az égő bőrterületet, segít a napégés kezelésében. Azonban figyeljünk oda a kamilla alkalmazása esetében, mivel egyes embereknél allergiás reakciókat is kiválthat.

Alkalmazása:

Először is főzzünk le egy csészényi erős kamillateát, majd miután kihűlt, tegyük be a hűtőszekrénybe egy fél órára, hogy minél hűvösebb legyen. Amikor már a főzet kellőképpen lehűlt, töltsük egy szórófejes flakonba. Ügyeljünk arra, hogy olyan flakont használjunk, amiben előtte nem toxikus anyagot, tisztítószert tároltunk! A kamillás permet hatása fokozható aloe verával, levendula- vagy fodormenta illóolaj hozzáadásával is. Az illóolajokból pár csepp bőven elég ahhoz, hogy érezzük megnyugtató, kellemes illatukat.

Tapasztalatunk:

A napégés házi praktikái - kamillaA lehűtött főzetet egy boltban üresen vett szórófejes flakonba töltöttük. Ezzel permeteztük a leégett bőrfelületet napjában többször is, sőt akár ötpercenként is. A hideg kamillatea enyhítette a napégés okozta égőérzést és a gyulladást is csökkentette. Jó tanácsunk az, hogyha illóolajokat is használ a permet elkészítéséhez, akkor minden spriccelés előtt jól rázza össze a flakont, hogy a vizes és az olajos összetevők alaposan összekeveredjenek.

Kisebesedett bőr, illetve hólyagosra égett bőr és napégés esetében bármilyen házi praktika bevetése előtt keresse fel háziorvosát vagy kérje ki gyógyszerésze tanácsát!

Keresse fel Facebook oldalunkat is!