BDIH - a bűvös mozaikszó

Nem csak az a mondás igaz, hogy azzá leszel, amit eszel.

Arra is érdemes figyelmet fordítani, mit kenünk, mit engedünk magunkra kenni. Nem mindegy, honnan származnak a megvásárolt termékek. A logó nem jelenti azt, hogy más ilyen logó nélküli termékek nem lehetnek jók, sőt akár jobbak is, ám a német szépségipari szakemberek szerint érdemes a biztonságot jelentő BDIH-logóval ellátott készítményeket választani. De mit is jelent ez a négy betű?

A BDIH a Német Ipari és Kereskedelmi Vállalkozások Szövetségének rövidítése, melynek irányelvei a következők:

  • A felhasznált növényi alapanyagok – lehetőség szerint – származzanak az EU ÖKO előírásainak megfelelő, ellenőrzött biológiai termesztésből, vagy ökológiailag védett területről (vadon történő gyűjtés).
  • A természet sem a termék előállításkor sem a végtermék természetes lebomlásakor nem károsítható, ahogy a csomagolásnak is környezetbarátnak kell lennie.
  • Sem a természetet, sem az embereket nem lehet „kizsákmányolni” az előállítás érdekében.
  • A termesztés vagy a gyűjtés folyamatának is ellenőrizhetőnek kell lennie.
  • A tartósítás csak természetes anyagokkal történhet, és még a más természetes módon konzerváló anyagokat is fel kell tüntetni a terméken.
  • Tilos használni szintetikus színező és illatosító anyagokat, szilikont, paraffint és más kőolaj származású termékeket.
  • Szervetlen sók és ásványi alapanyagok felhasználása is csak kevés kivétellel engedélyezett.
  • Tilos az állatkísérletek vagy olyan alapanyagok alkalmazása, amelyek kapcsolatba hozhatók állatkísérletekkel.
  • Olyan állati származékok sem használhatók alapanyagként, amelyek állatok elpusztításával nyerhetőek (állati kollagén, halolaj stb.).
  • Emulgeátor anyagok is csak természetes nyersanyagokból, kíméletes eljárással nyerhetők.
  • Radioaktív besugárzás semmilyen céllal nem alkalmazható.
  • Tilos a génmanipulált alapanyagok, nyersanyagok, segédanyagok felhasználása.