XMM blog

Hogy az életminőség jobbá váljon.
Információk a köpölyözésről
14
aug

Köpölyözés, az elfelejtett gyógyeljárás I.

A köpölyözés már az ókorban is ismert gyógyeljárás volt, de különös módon inkább a régebbi, korunkat megelőző időkben volt népszerű és szokásos gyógyeljárás. A XIX. századig a módszert világszerte elterjedt és hatásos eljárásként alkalmazták számos betegség kezelésében: később azonban a klinikai, kémiai kutatások előtérbe kerülésével teljesen kiszorult a gyógyászatból. Magyarországon legismertebb neve a pohárvetés és a nyúvasztás volt. Manapság leginkább a keleti gyógyítók, a természetes gyógymódokkal dolgozó szakemberek, és a kozmetikusok alkalmazzák.

Köpölyözés módszerei és azok hatásai:

Reflexesen: A Head-féle zónák perifériás, vegetatív és érző idegvégződések izgatásával a belső szervek működését stimulálja, illetve oldja a görcsöket – ezért például a hasi fájdalmak, vagy az asztmás köhögési rohamok csillapíthatók a módszerrel.

Helyileg: Enyhe, rövidebb hatás esetén összehúzó, intenzívebb, hosszabb kezeléskor értágító, azaz fokozza a helyi véráramlást, ezáltal pedig a bőrben, kötőszövetekben, izomzatban lerakódott salakanyagok lebomlását, illetve a lebomlott anyagcsere termékek eltávolítását.

A terápia alkalmazható:

• megfázások esetén,

• izomfájdalmak esetén (a fájdalmas terület felett),

• fejfájás esetén (a kijelölt pontok felett).

A kis üvegharangokkal masszírozhatunk, kilazíthatjuk az izmokat, eldolgozhatunk velük mélyebb, kézzel csak nehezen kimasszírozható csomókat, és alkalmazhatjuk a reflexterápiában is, főleg a háti és hasi pontok kezelésekor.

köpölyözés az ősi gyógyeljárás