Talpmasszázst és kertépítés

Talpmasszázs? Mindenki szereti, kellemes, főleg az egész napos rohangálás és munka után.

Bárcsak minden este élvezhetnénk! De azon kívül, hogy kellemes, számos előnye is van szervezetünkre nézve. Hiszen ezáltal a vérkeringést felpezsdítjük, és ha a vér keringése gyorsabb lesz, az mind szerveink, mind egész testünk számára hatással van. Ettől úgy érezhetjük, mintha újjászülettünk volna. Akik alvásproblémákkal küzdenek, azok is bátran kipróbálhatják ezt a fajta gyógymódot, hiszen semmibe nem kerül és jobb megoldás az altatóknál. Attól függően, hogy milyen talajon járunk, zokniban, cipőben vagy mezítláb, akár mindennap is lehet részünk a talpmasszázs jótékony hatásában.

De nem csak a vérkeringésünkre van jó hatással,

mivel a szervezetünkben folyamatosan keringő energiára is hatással van. Ez azért fontos, mert ha az energia nem megfelelően áramlik, tehát valahol például elakad, az ott lévő szervben betegség alakulhat ki. De az is előfordulhat, hogy valahol energiatöbblet van, ami szintén nem egészséges. A talpmasszázs pedig ezt is kontrollálja. Egyenletessé teszi. Mint azt tudjuk, a talp különböző zónáihoz különböző szerveinket kapcsolhatjuk, lényegében a talp az emberi test térképe. Így, ha bizonyos pontokon érzékenységet vagy fájdalmat érzünk a talpunkon, az ahhoz tartozó szervünk utal rá, hogy nincs minden rendben.

Talpmasszázs és kertépítés

A mezítláb járkálással beindíthatjuk a szervezetünk öngyógyító mechanizmusát, ezáltal erősödik az immunrendszerünk is, ami az ősz beköszöntével nagyon jól jön. Mivel felpezsdíti vele a vérkeringésünket és az energiaáramlást is helyre billentheti, így a napi feszültséget is képes oldani. Ellazulunk és megszabadulhatunk a stressztől és a fáradtságtól is. Felfrissülés és feszültségoldás a testnek és a léleknek is.

Mivel minden szervünkre hatással van a masszázs, így az anyagcserénket is felgyorsítja és ezáltal a salak- és méreganyagok hamarabb távoznak a szervezetünkből, ami szintén jó közérzetet és erős immunrendszert eredményezhet. Bizonyos esetekben fájdalomcsillapítású hatása is van, érdemes erős fejfájás vagy migrén esetén a talpmasszázst alkalmazni gyógyszerek helyett.

Mindenki járkált már mezítláb a kertben, a parton, a kavicsos utakon.

És milyen jó volt! Ezt most otthon is kipróbálhatjuk. Nem kell hozzá más, csak megfelelő kavicsok és egy 60 x 60 centiméteres tálca tele különböző méretű kaviccsal.

Talpmasszázs és kertépítésAkinek kertje van, az összekötheti a kellemest a hasznossal és kertrendezéssel egybekötve valósíthatja meg a kavicsos masszázst. Egy napsütéses tavaszi, nyári vagy őszi napon egy sétával egybekötött masszázsnál nincs is jobb. De erről majd később bővebben.

Nem valószínű, hogy mindennap, vagy akár hetente több alkalommal is lehetőségünk van masszőrhöz menni és sokszor az sem megoldás, ha saját magunk vagyunk önmagunk masszőrjei.

A kínaiaktól ismét tanulhatunk, hiszen náluk már régóta elterjedt az úgynevezett sétáló-kavics. Ez valójában micsoda? Közepes méretű, nem lapos, hanem inkább kicsit púposabb, ívelt kavicsokat raknak le a kertbe, amin mezítláb vagy zokniban sétálgatnak. Mivel a kavicsok nem egyenletesek és kemények, olyan mintha egy “masszázspadra” állnánk.

Aki szereti rendezgeti a kertjét, annak otthon ez nem csak egy egészségtipp lehet, hanem akár egy fantasztikus dekoráció is. Nagyon jól mutatnak a kavicsos utak a fák és a virágok között. Így még a füvet sem tapossuk le. Nem kell feltétlenül utat építeni, egy kis terület is elég ahhoz, hogy kavicsok lerakásával designossá tegyük a kertet és még egy masszázshelyet is kialakítsunk magunknak. Ezt természetesen lehet variálni, két-háromfajta színű kavicsból, hogy mutatós legyen vagy akár formákat és mintákat kirakni belőle. A gyerekeknek is jó időtöltés lehet kiélhetik kreativitásukat, és a levegőn lehetnek még a melegebb őszi napokon.

Ha a séta közben érzékeny pontot érzünk a talpunkon, esetleg szúró fájdalmat, érdemes megvizsgálni, hogy a pont melyik szervünkhöz kapcsolódik. Ehhez segítségül a cikk végén található egy lábtérkép!

Megvalósítás

Talpmasszázs és kertépítésNincs más dolgunk, mint lehelyezni a kavicsokat egymás mellé (akár a kertben, akár egy tálcán, akár egy szőnyegre ragasztva) aránylag szorosan, jól rögzíteni és aztán taposni. Ha egy hosszabb szőnyeg mellett döntöttünk, akkor sétálgathatunk fel és alá. De ha egy tálcaszerű tartót választottunk, akkor taposhatunk egy helyben, akár mosogatás vagy főzés közben is.

De maradjunk meg a mértékletesség elvénél és kezdetben csak tíz perc legyen ez a fajta masszázs, amit majd az idő előrehaladtával emelhetünk. Természetesen a korábbi blogbejegyzésekben már szóltunk a talpmasszázs, amelynek általános szabályait itt is érdemes betartani.

Mi az, amit így kaphatunk? Jó közérzet, feszültségmentes napok, jó kedv, energikusság és nagyobb stressztűrés. Megéri kipróbálni!

Talpmasszázs és kertépítés


Íme a talptérkép, mely segítségünkre lehet a talpmasszázs során.