Itt a tavasz, a megújulás időszaka.
Ekkor nem csak a természet készül fel a nyárra, de általában mi emberek is. A bikiniszezon közeledtével egyre többen kezdenek fogyókúrákba, diétákba, arra azonban kevesen gondolnak, hogy a különböző méregtelenítő kúrák talán hatásosabbak lennének, hiszen azok nem csak az immunrendszerünknek tesznek jót, de az alakunknak is.
Tavasszal, kora nyáron még sokszor tapasztalhatjuk a tavaszi fáradtság jeleit szervezetünkön.
Emellett viszont többek fejében megszólal már a kis hang, hogy a téli hónapokban esetlegesen felszedett plusz kilóktól illene megválni, mire kezdetét veszi a strandszezon. Ezen felbuzdulva egyesek sokszor felelőtlenül kezdenek bele különböző fogyókúrákba és diétákba, amelyek kezdetben bár hatásosnak tűnnek, nem mindig hozzák a várt eredményt. Így nem hatékony a tavaszi méregtelenítés.
A hidegebb hónapok után szervezetünknek vitaminokra, ásványi anyagokra és persze mozgásra van szüksége, hogy visszaálljon az eredeti kerékvágásba. Akik jártasabbak a tavaszi méregtelenítő kúrákban tudják, hogy ezek nem csak immunrendszerünket erősítik, de zsírégető hatásuk is van, mely segíthet a nyári álomalak megvalósításában. Ilyen méregtelenítő és zsírégető kúrákat gyógynövényekkel is lehet csinálni.
Az alábbi gyógynövények nem csak immunrendszer erősítő hatásukról ismertek, de olyan jótékonyan hatnak az anyagcserére, hogy ezzel felpörgetik a zsírégetést.
Az egyik ilyen a gyermekláncfű, vagy más néven pitypang. Ennek gyökereiben és leveleiben is sok a terpén, a keserű- és a cseranyag, amelyek megfékezik a kórokozó baktériumokat és csírákat is. Jó hatással van az emésztésre, teája vízhajtó, vértisztító és méregtelenítő hatású. Mivel enyhe hashajtó hatása van, segít megszabadulni a felesleges salakanyagoktól is.
Az édesköményt már az ókorban is előszeretettel alkalmazták, bár akkor még csak leginkább fűszernövényként. Mivel az egyik legjobb erjedés- és puffadásgátló növényünk, elsősorban szélhajtó, görcsoldó és étvágyjavító hatása miatt alkalmazzák. Nőgyógyászati hatása is kiemelkedő, mivel aktiválja a női hormonokat, ezzel enyhíti a klimax tüneteit, ezenkívül segíthet, ha késik, vagy rendszertelen a menstruáció. Segít megszabadulni a felgyülemlett méreganyagoktól. Megesik, hogy hashajtóhatású készítményekkel adják, hogy csökkentse a hashajtó okozta görcsöket. Hosszútávon akkor tud jelentős súlytól megszabadítani, ha mellette ügyelünk a táplálkozásunkra és rendszeresen végzünk testgyakorlatokat.
A vadrózsát is, már az ókorban alkalmazták, a szirmából készült főzetet illatosításra vagy vérzéscsillapításra használták. Termése a csipkebogyó tele van több különböző vitaminnal, mint például B1-, B2-, C- és K-vitaminokkal. Tartalmaz még ásványi anyagokat és nyomelemeket is. A termésből lefőzött teát eleinte szíverősítőként használták, majd láz és megfázás esetén alkalmazták. Magas antioxidáns tartalmának köszönhetően megköti a szabadgyököket, így védve a szervezetet a nehézfémek lerakódásától. Mivel az emésztésre gyakorolt hatása is kiváló, jól alkalmazható a fogyókúrás időszakban is.
A bodza virágát elsősorban illóolajakban használják, a bogyója A-, B- és C-vitaminokat tartalmaz. Virágából készült tea immunerősítő hatással bír, míg a bogyójából készült főzet vizelet- és hashajtó hatású. Izzasztó hatású is, ezért a reuma ellen is kiválóan alkalmazható. Összességében elmondható, hogy vizelet- és hashajtó, valamint izzasztó hatása miatt a zsírégetést is elősegíti.
A lista végén, de nem utolsó sorban a csalán áll,
mely szintén olyan csodanövény, amit nem csak immunerősítés, de zsírégetés céljából is lehet használni. A csalánból készült tea kifejezetten erősnek számít, annyira, hogy még az allergiások tüneteit is képes megszüntetni. Vértisztító és vízhajtó gyógynövény, fontos vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, melyek elengedhetetlenek a zsírbontásban. Mivel elég erős, célszerű mérsékelten fogyasztani, napi egy csészével maximum.
A gyógynövények sora persze ennél sokkal hosszabb sok-sok növény segíti a tavaszi méregtelenítés folyamát. Fogyasztásuk egész évben javasolt, hiszen vitaminokra az év minden szakában szükségünk van!