A hűvösebb idő beköszöntével, mint már előző blogbejegyzésünkben is megírtuk, szervezetünknek fokozottabban van szüksége a megfelelő mennyiségű vitamin- és nyomelem-bevitelre, melyet a legkézenfekvőbb forrásokból, az ősz ízletes gyümölcseivel is pótolhatunk.

Sorra vesszük a legkedveltebb őszi gyümölcsök jótékony hatásait.

A szőlő

Lássuk először az őszi gyümölcsök királyának tartott szőlőt, mely számtalan jótékony hatásának köszönhetően nyerte el ezt a megtisztelő címet. Szakértők tanulmányai szerint gazdag C-, E-, valamint B-vitaminforrás, mely elengedhetetlen az immunrendszer és az idegek, valamint az anyagcsere megfelelő működéséhez. A vitaminok mellett ásványi anyag tartalma sem elhanyagolható, többségben káliumot tartalmaz, mely a szív helyes működésében játszik óriási szerepet. A különböző jótékony hatások eltérnek a szőlő színét illetően is, a fehér szőlő például a tüdő és a máj működését segíti, míg a piros szőlő fogyasztását vérszegénység és légúti gyulladások panaszai ellen javasolják. A sötét színű szőlő pedig a méregtelenítés kitűnő eszközeként szolgálhat.

Az alma

Őszi gyümölcsök jótékony hatásai - almaAz alma is azokhoz az  őszi gyümölcsökhöz tartozik, amely kiváló immunrendszer-erősítő, kiemelt A-, B-, és C-vitamin tartalma mellett kalcium-, kálium-, cink- és jódforrás, valamint tökéletes vitamin- és nyomelemforrásként szolgál a mindennapjainkban. Flavonoid tartalma révén tökéletes antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatása mellett magas rosttartalma segíti az emésztést. Kövessük a régi közmondást, miszerint: Mindennap egy alma az orvost távol tartja!

A körte

Az alma rokonaként ismert körte is remek B- és C-vitaminforrásként szolgál, jelentős rost, foszfor, folsav és kálium tartalmának köszönhetően szabályozza a vérnyomást és táplálja a csontokat. Réztartalma miatt a rákos megbetegedések megelőzésében, valamint a bakteriális fertőzésekkel szembeni hatékony fellépést támogatja. Továbbá, a körte jótékony hatásokkal bír a bélműködésre, valamint vízhajtó tulajdonsága révén hozzájárul a méregtelenítéshez is.

A szilva

Őszi gyümölcsök jótékony hatásai - szilvaA szilva, emésztést segítő tulajdonsága mellett, fogyasztása a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők számára kifejezetten ajánlott. Gazdag káliumtartalmának köszönhetően nagy szerepet játszik a szív működésében és a koleszterinszint stabilizálásába. A gyümölcsöt többféle formában, nyersen, aszalva vagy akár lekvár formájában is fogyaszthatjuk.

 

A dió

Őszi gyümölcsök jótékony hatásai - dióKicsiny méretéhez képest számtalan fontos vitamin és nyomelem található a dióban. Zsírsavakban, E- és C-vitaminban gazdag, ezáltal amellett, hogy táplálja bőrünket, támogatja szervezetünket az influenza és a megfázás ellen vívott harcokban, valamint hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek hatékony megelőzéséhez. Fehérje- és kalciumtartalmának köszönhetően jelentős mértékben segíti a csontok és a fogak fejlődését és erősödését. Továbbá a felsorolt tápanyagforrásokon túl A-, B- és P-vitamin, valamint kálium, magnézium, foszfor, cink, kén és réz is fellelhető a dióban.